Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola

Hegedű,brácsa és szolfézstanár

1999-ben érettségiztem Kecskeméten a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium brácsa szakán, majd 2004-ben Brácsaművész- Kamarazene tanár, 2006-ben pedig Szolfézstanár diplomát szereztem Szegeden az SZTE Zeneművészeti Karán. Tanáraim voltak: Dr. Molnár Attiláné, Sárosi György, Behán Pál, Pusker Imre, Pejtsikné Párdányi Judit, Nagy Ágnes, Szudi Mária, Delleyné Halama Piroska, Huszár Lajos, Császár Zsuzsanna. 2005-2010-ig tanítottam hegedűt és szolfézst, valamint zeneovit Nagykőrösön és Csongrádon Alapfokú Művészeti Iskolákban, valamint 2007-2010-ig a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnáziumban brácsát. Brácsa szólamvezetőként zenéltem a Kecskeméti Szimfónikus Zenekarban 2006-2010-ig Gerhát László vezetése alatt. Főiskolai tanulmányaim alatt több Zenekarral is eljutottam Európa számos országába: úgy mint Németország, Ausztria, Finnország, Norvégia, Spanyolország , Franciaország, Belgium. Két Gyermekemmel 2010-2014-ig GYES-en voltam, majd 2014. szeptemberétől kezdtem meg Tanári munkámat a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskolában Kiskunfélegyházán. 2015-től a Vonós Tanszak Tanszakvezetője vagyok. Szívemen viselem a Kisgyermekek zenei megalapozását, az értékes zene terjesztését, a zeneovi és a szolfézs előképző az egyik fő profilom. A Kodály-módszer alkalmazása munkám részét képezi a kamarazene és a hegedű-brácsa tanítása közben is. 2016-ban megalapítottam a Tücsök Zenekart. Az éneklés alapú hangszeres gondolkodás elengedhetelen a tiszta, világos és érthető vonós hangszerjátékhoz, na meg a Növendékek szeretete!

Látogatóink ma: 0

Látogatóink tegnap: 10

Látogatóink a héten: 0

Látogatóink összesen: 653

Cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Batthyány Lajos u. 12-18. 3. emelet, E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Keresés

© 2020 Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola

Keresés

Facebook