Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola

7 évesen a zentai „Stevan
Mokranjac”-ban kezdtem zenei tanulmányaimat, magyar nyelven. Zongorát és furulyát tanultam,
majd 2 év után csak a zongorázást folytattam Stojnić (Trampa) Jelena tanításával. 10 évesen
elköltöztem a családommal Pancsovára ahol a pancsovai „Jovan Bandur” zeneiskolában fejeztem
szerb nyelven az általános- és középiskolás tanulmányaimat, Dinić (Dudás) Gabriella
zongoratanárnőnél.
2016-ban kezdtem meg tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti
Karán, Dr Zsigmondné Dr Pap Éva főtárgytanárnőm kezei alatt előadóművész
- klasszikus zongora szakirányon.
2017. szeptemberétől zongoratanárnőként is belekóstolhattam a szakmámba, 7 hónapig
helyettesíthettem az ottani főtárgytanárt, így az Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti
Iskolájának lehettem óraadója (április 1.-ig).
2019. nyarán felvételt nyertem a Szegedi Tudományegyetem immár Bartók Béla Művészeti Karára, ahol jelenleg is mester-tanulmányaimat folytatom, klasszikus előadóművész - zongora szakon, Dr Zsigmondné Dr Pap Éva zongoratanárnő növendékeként.
2018 szeptembere óta zongoratanár vagyok a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskolában.

Látogatóink ma: 0

Látogatóink tegnap: 16

Látogatóink a héten: 47

Látogatóink összesen: 700

Cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Batthyány Lajos u. 12-18. 3. emelet, E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Keresés

© 2020 Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola

Keresés

Facebook